A Lukács Lóránt József felhasználó összes verse >>>
nem tud
Nem tud
Nem tud a szívem aludni.
Csak szaporán, tűzvörösen dobogni.
Hiába szálltál rá angyal képében,
Lelkem nem tud megnyugodni.
Csak forgolódni.
A párna kék illata már hullámossá vált, s
Nem tudnak álmaim ráncai kisimulni.
Sötéten dobban az éjszaka neoreneszánsz szíve.
Abban dolgozik a sátán ezer híve.
Lobogó árnyaik énünkre vetülnek.
Vágyaik soha, semmilyen körülmények között,
El nem menekülnek.
Néha már kiástuk az éjszaka fényét, de mindig
Újra eltemettük.
Munkálkodnak körülöttünk a démonok, a jóság
Reményét meglehet elvesztettük.
Vitát szítanak közöttünk.
Mindegy, hogy miért, de nekik szót fogadunk.
Hiába vetették el szívünkben az istenek a szépség
Fénylő magvait. Ha nem nőhetnek s nem, virágozhatnak.
Ha vitáink nedves, jéghideg szavai folyton reájuk borulnak.
Ha nem tudunk magunkon uralkodni,
Akkor szerelmünk virágai elbújnak.
Reszketnek félelmükben. Félnek, hogy gyökerestül
Tépjük ki őket.
