A Icu felhasználó összes verse >>>
Az egyszemű királylány
Ne gondolj búval, bajjal, kedves barátom, csak dőlj hátra, elmesélem, mi történetet hallottam az imént.
Hó volt, hó nem volt, de tavasz volt, már hó sem volt, volt egyszer egy hatalmas nagy kastély. Na, ne gondold persze, hogy ez rohangált ide-oda, meg beszélt a jó népnek!
Élt benne egy király a feleségével, és egyetlen leányával. De ez a leány nem csak „egy szem” volt, de egyszemű is, azt is a bal térdén hordotta. Búslakodott is emiatt a szegény király uram. Nem tudta, hová legyen a szégyentől. Csak lánya született, az is ilyen szemétdombra való.
Hát amint a gyermek elérte második életévét, a királyné kiköltözött a temetőbe. Amint letelt a gyászév, a király új feleséget hozott a házhoz. De az ahogy meglátta a kis királylányt, olyan rosszul lett, hogy hét nap és hét éjszaka hozták hozzá az ilyen-olyan orvosokat, vajákosokat. Végül egy irdatlan csúf banya adott neki olyan főzetet, melytől rögtön jobban lett. Ajánlottak neki temérdek aranyat, drága ruhákat, birtokot, de ő csak egyet kért: az egyszemű leányt.
A király rágondolt egyetlen gyermekére, talán egy könnycsepp is végiggördült hamuszürke arcán, nem emlékszem. De abban biztos vagyok, nem sok huza-vona kellett, megszabadult a torz leánytól. Úgy sem volt már senki ezen a világon, aki sírt volna miatta, az új asszony pedig igencsak termékeny volt még.
Teltek-múltak az esztendők, a királyi család kilenc egészséges fiúgyermekkel gyarapodott. Hanem a legkisebb fiúnak rendre látomásai voltak. Még ébren is rémeket álmodott: egy szemét térdén viselő lányt látott maga előtt. Egyszer aztán nem állhatta tovább, apja elé állt:
- Édesapám, nagy az én gondom – kezdte, majd sorra elpanaszolta minden búját-baját: hogy testvérei csúfolják, mert szétáll a füle, hogy a cselédek nem takarítják ki a szobáját rendesen, és azt is, hogy miféléket lát ő mostanában.
A királynak úgy leesett az álla, hogy azt senki visszavarrni nem tudta. Eszébe jutott a rút királylány. Most már bizonyosan sírni kezdett, ezerszer megbánta már azóta, amit tett. Elmesélte fiának, ki is az a lány, hogy-mint történt az ő esete. A mese végén a legkisebb királyfi így szólott:
- Atyám, én itt és most megígérem kendnek, hogy megkeresem, és visszahozom a lányát, bárhol is legyen az.
A király kérte, kérlelte legkedvesebb gyermekét, hogy maradjon csak, mert ő is odavész, de a fiú nem hagyta magát. Másnap reggel útra is kelt. Ment keresztül hegyen-völgyön, árkon-bokron, míg el nem ért a hármas üveghegy legmagasabb csúcsára. Ott aztán találkozott az óriással. A nagyra nőtt fickó csak jajgatott, szörnyen sírt.
- Mi a baj, óriás barátom? – kérdezte a királyfi.
- Jaj, jaj! – mondta az óriás.
- Na, de mégis mi nyomja a lelkedet? – érdeklődött tovább a fiú.
- Nincs az én lelkemnek az égvilágon semmi gondja. Hanem a talpamba állt egy kis szálka, amitől az rettenetesen fáj. Ha ki tudnád onnan húzni, örökre leköteleznél vele.
A királyfinak sem kellett több, megnézte rögtön, mi is a probléma. A „kis szálka” egy emberhez mérve is hatalmas lándzsának bizonyult. A királyfi nagy nehezen kirántotta az óriás talpából, aki erre akkorát ordított, hogy hét határ zengett belé.
- Ó, fiam, ezt finomabban is csinálhattad volna – korholta az óriás,- de mivel megszabadítottál ettől a kíntól, odaadom neked ezt a sípot. Bármi baj van, csak fújd meg, és én ott leszek.
A királyfi zsebre tette az ajándékot, elköszönt, majd folytatta útját. Nemsokára egy nagy erdőbe ért. Háromnapnyi járásra volt ott egy tisztás közepén egy házikóval. A ház ablakán fény szűrődött ki. „Ez nem lehet más, csak a vén boszorkány tanyája.” – gondolta a fiú. Nem is tévedett. Amint belépett az ajtón, látta, hogy egy „szemtelen” lány ül az asztalnál. Azonnal felismerte. Az felhúzta a szoknyáját, hogy megnézze, ki a látogató.
- Jaj, drága öcsém, már hét napja azt álmodom, hogy eljössz értem – kiáltotta, majd testvére nyakába ugrott. – De bújj is el tüstént, mert mindjárt jön az én nevelőanyám, és akkor jaj neked!
A királyfi talált is egy ládát, amely kitűnő búvóhelynek tűnt. Igaza volt a királylánynak, jött is a csúf banya nagy zajjal.
- Ki járt itt az én házamban? – kérdezte fortyogva. Majd’ szétrepedt a méregtől. Dúlt-fúlt, nézte a házat, merre lehet a betolakodó. Hiába csitítgatta szegény leány, mégis megtalálta a ládát, amelyben a legény lapult. Hej, mekkora haragra gerjedt a boszorkány, csak úgy szikrázott a szeme. De a fiút sem faragták ám fából! Rögvest sípjához nyúlt, s megfújta azt. Nem is váratott magára az óriás. Mint a gondolat ért oda, és tépte szét a rút banyát.
A királyfi megköszönte, s hazamentek nővérével. Mindenki örült otthon, még a királyné is boldog volt. Olyan ünnepséget rendeztek, hogy máig arról beszélnek a környékbeliek. Annak az ükapja is ott lakta tele magát, akitől ezt a mesét hallottam, de ha nem hiszed, kérdezd meg tőle!
