A Balogh Péter felhasználó összes verse >>>
Képzavar
Képzavar
Asztalos Dórának
hangokat varrtam a falba,
lecsurgó megalkuvások teafilterről
és levált bőrdarabok a parkettán,
elhasznált szagokat
lógattam a cérnán.
szobahőmérsékleten fázik a múlt,
kabátot húz, majd elviharzik,
a szétpakolt unalom
a fotelban, radiátorra gyömöszölve,
csak néha tekint az órájára,
nem akarja megzavarni az időt,
de valamiért mindig úgy forog,
tükörképet formál, a számoknak,
meghagyja, testet formál
a jelentőségnek, öltözteti
díszes reményekbe
odakint,
két lépés után állunk meg,
az ajtó csak résnyire csukódik,
tudja, mikor kell hallgatni
neoncsövek próbálnak,
azt szeretem, ha mély és vaskos füstök szóródnak.
nem azt, ami csak kijön, mert jönnie kell.
játszhatsz vele, több köröd lehet,
amit körbefutsz.
lassan kell kiengedned, hogy úgy távozzon belőled,
mintha ő akarna téged kifolyatni.
a foszlány csak irányítás,
testből kiizzadt mérték.
ugyan benntartani nem tudod örökre,
csak amíg bódultig leszel.
szemed takarja, jobbra húzódik,
és formákat csíptethetsz köré,
míg a szád tátva marad.
majd úgy száll el, csak úgy.
te rajta guggolsz, áttetszőn
és tagadhatatlanul.
(el is tűnsz?)
majd hamuvá lesz, amiből jött,
és neked csak újratölteni
a dolgod.
