A Forgács Enikő Rita felhasználó összes verse >>>
Imám teremtőm
Míg kicsi voltam, s kezed fogtam
azt hittem semmi sincs,
mi több a csendnél.
De az idő múltával,
a csend hallgatássá lett.
S most mikor már szembe nézek
magamban ballagva,
már nyugtalanít a hallgatás
magányos ostora.
Kolostorba zárt, megrekedt a lelkem.
S ekkor a Teremtőm így kérleltem,
szabadíts meg Uram a magánytól,
a csendet, mit adtál már gátol.
Rajtam már nem segít se pénz, se hatalom,
Istenem csak add, hogy legyen nyugalom.
S e lassú csendben egyszer csak,
a februári hóesésben haladva,
közelebb jött hozzám az Isten irgalma.
Nem jött csodával, fényes csillag nem jelezte,
de megkönnyebbült az, aki látta s elhitte.
(2018)
