A Forgács Enikő Rita felhasználó összes verse >>>
Küzdve győzni
Azt mondod sivatag,
vad, rideg, kietlen?
S az élet mégis ott van,
parányi homokszemekben.
Azt mondod hiába,
Fáj, kínoz, bánt az élet.
S egy kis örömért mégis,
képes lesz élned?
Azt mondod marcangol,
A szív, a hiány, a lényed.
De ha te nem vagy,
Akkor én miért éljek?
Azt mondod kitartás,
s mi van, ha félek?
De te erre annyit mondasz,
ilyen az élet.
Azt mondod szeressek,
s hogy szeressek, ha nem szeretnek?
Pusztítója legyek én életemnek,
vagy tán tűrjek és szenvedjek?
Szeressek-e árván árvát,
úgy, mint senki, ha hazavárnak?
Higgyek-e Istennek,
s az én jó Anyámnak?
Képes leszek-e szeretni,
ha szeretni akarok?
S el tudják-e belőlem feledni,
a véres, vad zuhatagot?
Megérte-e szenvedni,
ha más esélyem nem volt,
s tűrni egyedül a
porszem nélküli sivatagot?
Lesz-e belőlem még ember,
élő szívvel, ki lehullt a sárba?
S ha el is esett, bár mind hiába,
kihúzta őt a párja?
Azt mondom szeretek,
de hogy ez fáj, arról nem tehetek.
Egyedül vagyok,
de nem örökre elzárva.
Míg lélegzek, eszek, teszek, élek,
dobogó szív nélkül, mit sem érek.
Van-e kiút a vak gyűlölet fogságából,
a csodaszép napos világra? (2017)
