A Végh.Erika felhasználó összes verse >>>
Szerelmes a halálba
Vajon egyszer véglek végzek?
Vagy mikor a halál eljön értem,
Ugyan azt játszom mint a szerelemmel?
Hogy vágyom rá, de ha itt van már nem kell.
Félek hogy: hogy fogok rá várni.
Hogy: hogy fogok tudni előtte állni?
Mikor a meztelen igazság feltárja magát,
S lerombolja lelkem felhúzott falát.
Amelyet magam ellen, magamért építettem,
Mellyel magamnak, magamat szépítettem.
Hányszor tévedek még el mire oda érek?
Hányszor fogom érezni hogy elvérzek?
Hogy lehet szerelmes lenni a halálba?
Távolról, csendben várni rá a magányban?
Azt érzem, hogy Ő létem megnyugtatója,
Hogy nála köt ki életem hajója.
Az övé vagyok, és igazából ez ellen,
Ha akarnék sem tehetnék semmit sem.
Bevallom, néha-néha haragszom rád,
Hogy olyan fiatalon mindent meg mutattál.
Hogy egyszer majdnem magadévá tettél,
Hogy rólam egy pillanatra mindent levetettél.
Majd a nyugalomból a félelembe löktél,
S ezzel meztelenül e földhöz kötöztél.
Vágyban ízzó lávát rám eresztettél,
Megkövülni itt hagytál, elengedtél.
