A Hábele Mihályné felhasználó összes verse >>>
In memoriam SORTEX
Régóta suttogták már az emberek,
de a remény mindenkit éltetett.
Hittünk benne, hogy minket elkerűl,
gyárunk,- "ebek harmincadjára" nem kerűl.
Itt kezdtük régen a nagybetűs ÉLETET,
tizenévesen, akár a gyerekek.
Itt bontotta szirmait, sok első szerelem.
Dolgoztunk, terveket is szőttünk,mert lehetett.
Munkánk soha nem volt egy leányálom,
szemünkre ezért, könnyen jött az álom.
Dacoltunk viharral, faggyal és meleggel,
minket soha semmi nem tántoríthatott el!
Most mégis becsukja kapuját a gyár.
Búcsúzni kell, vége,- nincs tovább!
A gyárkémény füstje már nem száll messzire.
Sok dolgozójának könnyes lesz a szeme.
Harminc év nagy idő!
Nem múlik el nyomtalan.
Most úgy érzem itt bent ,
valami megszakad....
Előre kell nézni! - mondják az okosok.
Most mégis úgy érzem,
egy kicsit meghalok.
