A Hábele Mihályné felhasználó összes verse >>>
Búcsú a szövödétől (2000. 12. 13. )
10 óra 19 perckor,
megálltak az utolsó gépek.
A hatalmas üzemcsarnokban,
végleg megállt az élet.
A néma csendben egyszerre,
hangosan dobbantak a szívek.
Most csak áll,
lehajtott fejjel a dolgozó.
Amit érez,
szavakkal ki nem mondható.
Sok embernek ez volt az élete,
a második otthona.
A könnyeit rejtve kérdezi, -
A sors miért íly mostoha?
Egykor zsibongott,
forrt itt az élet.
Tervek, barátságok,
szerelmek szövődtek.
A vézna fiúból,
erős férfi lett.
A fiatal lány is
asszonnyá érett.
Olyan volt mindenki,
mint egy nagy család.
Tudtuk egymás örömét, bánatát.
Most mindenkinek az útja
más irányt mutat.
A szép emlék a szívünkben,
örökre megmarad.
