A Hábele Mihályné felhasználó összes verse >>>
Az erdő vadjai
Süvít a szél a vadvirágos réten,
borzolja már a fák lombjait.
Vihar készűl a haragos égen,
az állatok már ismerik az erdő titkait.
Összebújnak védelmet keresve,
a lombok alatt menedékre lelve.
Gőzölgő testük párája alatt,
már nem fáznak, csak az éhség maradt.
Türelmesen viselik sorsukat,
hamarosan felragyog majd a nap!
Egy új nap, egy új reményt igér,
élik az életük az erdő rejtekén.
Egy vadász ül lesben, csendesen,
várja az alkalmat,
hogy zsákmánya legyen.
Az éber állat a neszre felfigyel,
magasra szökkenő lábbal,
mint a kámfor, - "elszelel".
Talán megbocsátható,
ha egy vadászfeleség
inkább a vadnak kíván,
sok szrencsét!
Lehet nyúl vagy fácán,
szarvas vagy vaddisznó.
Legyen számukra az erdő,
mindig rejtekadó!
