A Kékesi Erikak felhasználó összes verse >>>
Felismerés
A fákat nézem, ahogy
a reggeli fényben ragyogva állnak,
átsüt ágaik közt a napsugár,
és valami hihetetlen nyugalom tör rám.
Nézem éveim sorát, mennyi elveszített
álom, mennyi hazugság, megcsalás,
s látom a szépet, az örömöket, ott
cikáznak tökéletlen életem színpadán.
Elhibáztam, olykor jóvá tettem,
s kevesen maradtak mellettem,
mikor végiggondolom, belesajdul
a szívem, s egy könny
végigfut megfásult arcomon.
Szerettem, de nem eléggé, mert
akire emlékszem mind messze van,
egy-egy versben, egy -egy dalban
ha fel is bukkannak néhanap.
Egyedül állok a hatalmas fák alatt,
s árnyékot vet rám a múlt, amikor
még fiatalságom heves tüze gyúlt.
Most rezignáltabban, kimértebben,
indokolt esetben vagyok boldog,
s nem jelentenek örömet
az apró, hétköznapi dolgok.
Pedig mennyire szép a nyár, az ősz, a tél,
s tavasszal a megújuló sok remény;
ó, hogy szeretem az életem mikor
belegondolok, hogy szeretni, égni,
elhamvadni, igazán csak most tudok.
2020. szeptember.15.
