A Kékesi Erikak felhasználó összes verse >>>
Te tudod
Mennyi sebet ejtett rajtam,
hány kötést átvérzett a múltam, a tegnapom.
A fájdalmam óceánján te eveztél velem,
s törölted izzadt homlokom.
Mennyi nappalon vártam az éjjeket,
ha alszom nem érzem a terheket.
Mennyi éjjel vártam a hajnali fényeket,
mert az álmok gyötörték lelkemet.
Túléltem annyi rettenetes napot, hónapot,
s lásd megmaradtam, itt vagyok.
De elfeledni soha nem lehet a reszkető, rémült perceket,
az órákat amikben a halál szinte megérintett.
Átvészeltem, de nyomait nem tudtam eltüntetni azóta sem.
A nappalokon cipelem, testem belegörnyed néhanap,
és éjjelente gyakorta rémálmaim vannak.
Olyankor kinézek az ablakon, és felnézek az égre,
hátha látja aki velem ezt tette.
Gyűlölve szeretem érte!
Életében nem volt ölelése, szép szava sem lengett körbe,
s most, hogy távol, messze van, érzem ahogy körbefon a lelke.
Különös magányt hagyott maga után, űrt, mely lebegve tátong alattam,
belezuhannom nem lehet mégsem, amíg itt-e földön dolgom van.
Miskolc, 2020. június. 14.
