A Rózsa Hajnalka felhasználó összes verse >>>
Az új kor nyomorú meséje
Palotának ablakában csillognak a fények,
Benézek az ablakán
Gazdag urak épp ebédelnének!
Gravírozott arany tálcán
Pecsenye kacsa...de véres a nyaka!
Reccsen a comb zsíros ujjuk alatt
Habzsolják, s már a szolga szalad
Hogy magyar vidék gyöngyöző borát
Ezüst kehelybe töltse nekik.
Kortyolja, önti magába
Vörös nedűjét az éhező parasztnak
Mert az ő asztalukra kerül mindaz, amiért ők sohasem dolgoztak!
Övéké minden, mit a nép kezével s
Verejtékkel termel
Köszönet, hála nincs,
Csak bilincs,
S rabszolga sorsát cipeli
Míg a vég el nem éri.
Szerény hajlékban vén diófa alatt,
Gyertyának lángja viaskodik
Hűvös jeges szélnek erejével,
Repedt párkány alatt csusszan be
Hogy a kis lak kevés melegét is elvegye.....
Homályos párás ablakon
Beköszönt a holdnak fénye
Kicsiny laknak szerény népe
Éppen nyugovóra térne.
Anyácska könnyeit issza
Mert gyermekének korgó gyomra
Lelkiismeretét mardossa,
Eltelt egy nap ismét,
Hogy betevő falat csak kevés jutott,
Mert hiába futott,
Munkájának béréből
Csak falatnyi kenyér jutott.
Haj de a palotában most indul az élet
Héthataron is túl szól az ének
Mulatoznak s hébe -hóba
Előkerül a "fehér" nóta....
Jól felszívja bódult agyuk,
Fokozódik hangulatuk
S leányt óhajt, de rögvest, nyomba
Nem érik be kevesebbel
Hamvas ártatlan lélek kell!
Szüzek jönnek arcukon könnycsepp
Kezeik összekulcsolva
halkan imát zengenek,
Mert testüket szentségtelenítik meg,
Lelkükben hagyva a szégyen érzetét
Döjfös kéjenc lehelletét
Szenvedik majd magukon,
S már most fáj a holnap nekik!
Épp hogy nyújtózik az éjjel,
Piciny lakban ébredez a gazda,
Leszegett fejjel indul újra harcba...
Szótlanul veszi magára az inget
S vele együtt mindazt a terhet
Mit sovány élete adott neki...
Büszkeségét dobja minden nap a sutba
Mert gazdag urak parancsait követi!
Hite még maradt, s ez vezeti,
A remény, hogy szeretteit megmentheti!
Hívő lelkének sóhajait az Úr is hallja,
Tudja, hogy lelke tiszta
Ez ad neki erőt, s a családja szeretete,
Csak ez vezeti őt!
Mert fajta tiszta az alom,
Bár néha barom
Ki fejét igába hajtja...
Állati ösztön urallja újra
Ökölbe szorítja kezét ha gazdag ura hívja,
Mert érzi, közel az óra,
S a mutatója körbe ér.
Holdat váltja a Nap,
De most nem simogat,
Taszítja égi trónról a csillagokat,
A Sugarak vörösre festik a palota kapuját....
Felszínre tört végre dühe
Elégtételért üvöltött gyermeke
S most nem volt süket a füle,
Cselekedett....
Elég volt, hát beteljesedett
Kevély urak végetek,
Fájdalmas felhők könnycseppjei hullnak
Mert mindenről tudtak,
A magasból jól látta szemetek
Hogy az álnok zsarnokság mit tett veletek!
Palota most porzik, pusztul
Hallanak a jaj szavak,
Könyörület irgalmat szült
Mégis valami megmerevedett
S a repedt kezek fájdalmas barázdái már nem bírták a terheket
Szolgáidból általatok hóhérotok született!
