A Komáromi István felhasználó összes verse >>>
Kislányom
Bársonyos a bőre pihe-puha párna,
Elterül, az ágyon egy szépséges szép lányka.
Az igazak álmát alussza ő árván,
Mindennapos, mégis gyönyörű a látvány.
Aranyszőke tincsei arcára borulnak,
Párnái körötte várként tornyosulnak,
Mintha ők védenék a kicsi leány álmát,
Takarják a bántófényű éjjeli lámpát.
Kicsi keze arca alatt összefonva pihen,
Törékeny kis teste, mint hattyú a vízen,
Nagy boldogság önt el, mikor őt így látom,
Hisz ez a teremtés az én pici lányom.
De egyszer aztán éjszaka felriad álmából,
hirtelen mozgással kelt ki az ágyából,
S közben puma módra kémleli a szobát,
Mondott is valamit, de nem értem a szavát.
Mi zavart meg édes kérdezem őt halkan,
Megijedtem én is, még bizsereg a talpam,
Nem szólt ekkor semmit, csak átölelt némán,
De mindent megértettem, hisz a saját vénám.
Azt kérdezte, "apuci" aludhatnék veled,
Én úgy feleltem persze mellettem a helyed,
Átöleltem gyermekemet s örültem annak,
Hogy így vethettünk véget egy hosszú fáradt napnak.
