A Komáromi István felhasználó összes verse >>>
Remény
Haldoklásnak látszik, pedig csak aludni tér,
Igaz, lehullik a fáról, s elpusztul a levél,
De a kopár fa törzse és ágai még élnek,
S a hideg téltől ők még meztelen sem félnek
Védekezik, lelassul, téli álmát készíti,
S majd tavasszal, új ruhájával e pompás tájat díszíti,
Értelme van létének, hisz szép és hasznos élte,
Gyümölcsökkel ajándékoz, s nem kér semmit érte
Az én lelkem is haldoklik, bárcsak aludni térne,
S az örömöm lenne az ami, könnycseppeket kérne,
De a reményem fatörzse, s ágai szenvednek,
S a hűtlen szerelmed telében őrökre elvesznek
Már védekezni sem tudok, mert elpusztít a fájdalom,
A csodás tavasz színeit, már sohasem láthatom,
Meghalok és az emlékem feledésbe, merül,
De tudom tovább élek a szívedben, őrökre ott leszek legbelül.
