Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Nemeskéri Klára felhasználó összes verse >>>



Széchenyi Fővárosa - történelmi kincskereső séta

Széchenyi fővárosa


Volt egy nemes úr, ki a népünkért élt,
Sokat tett a nemzetért, szép beszédes nyelvünkért.
Lásd hát te is, járd be sorba,
Csodáld meg e pazar alkotásokat.

Nemzetünk múzeumából indulunk,
Nagyunk atyja indítja utunk.
Gróf Széchenyi Ferenc alapította
Hogy fia munkáját folytathassa

Nemes volt ő s egyben szerény ember
Egy évi jövedelmét ajánlotta fel,
Melyet város s nemes társai kiegészítve
Gyönyörű szép múzeumot emeltek.

Lépj be a csarnokba és keresd az ő termét!
Jobbra a folyosón könnyen megleléd.
Ülj le, töltse be szellemed a légkör,
Nézz körül, majd előre, nagy alakja lásd, épp rád néz!

Mi köznek jó, nevelte tettekre fiát,
Mutatva néki irányt és sok-sok jó példát.
Szeresd néped mindegyik fiát,
Küzdj jólétért, teremts kultúrát!
Csakis e szellemben érdemes élni,
Boldogságban s a közösben kiteljesedni.

Indulj most útnak, járd be Pest-Budának magját,
180 éve kezdtük lerakni épületeinek tucatját.
Melyekből láthatod legfényesebbeket,
Fiam és unokám emelte ezeket.

A múzeumból kilépve fiam István fogja meg kezed
Légy figyelmes társa, lásd meg, mi szép lehet!

Első utunk a Pesti Magyar Színházhoz vezet,
Játékszínt már nem találsz itt, hiába keresed.
Jobbra utca végén szegezd fel a fejed,
East-West Center irodaház lett színház helyett.

Duna felé ha jobbra indulsz árkádok mögött,
Fölsejlik a régi öröm, mely ideköltözött.
Társaságok, körök éltek díszes falak között,
Pesti Casino volt a neve, mindenkié, közös.

Bejáratát megkeresve Magyarok Házába lépsz,
El van jócskán hanyagolva, piszok, s szürkeség.
Menjünk is ki s vitatársam utcáján tovább,
Duna felé csak egy sarkot, aztán jobbra át.

A Pilvaxban, okos barátom, Fáy András táblájával szemben
Művész s diák nézeteket vitatott meg – nem csendben,
Tovább Városháza, mely egykor Pest házai legnagyobbja,
Követi szervita nővérek rendjének tere és a temploma.

Bécsi utcán továbbmenve nem Bécsbe fogsz érkezni,
Szabadságharc-végi esemény az, mely utca ezt követi,
Az Aradi Vértanuk napjának sötét és zord házsora,
Szabadságba visz bennünket? Tere nem ezt mutatja.

Felszabadítási emlékmű áll templom-forma tér végén,
Szovjet nyomás szűnéséhez eltelt kerek ötven év még,
Kissé arrébb első miniszterelnökünk veszítette életét,
Itt sebezte kivégzőosztag gróf Batthyány Lajos testét.

Térre érve balról látszik a Tőzsdepalota,
Szép nagy fehér épülete tekintélyét mutatja.
TV székház volt sokáig díszes falak között,
Innen sugározták mindazt, mit a TV közölt.

Épületét a haza gazdagságára emeltem,
Ma külhoni tulajdonban, már semmit se tehettem.
Menj végig az épületen, utána meg balra,
Zoltán utcán végigmenve le a Dunapartra.

Jobbra tekints s meglátod az országunknak házát,
Innen irányítják a képviselők minden magyar álmát.
Dunapartra megérkezvén, nevem rakpartjára,
Bal oldalt ha falra nézel: szobrom, s emléktábla.

Tábla fölött zord alakom fénylik künn a napon,
Onnan nézek át a folyón le a Dunaparton.
Járhatóvá tettem a folyót egész a végéig,
Uszály s hajó akadálytalan halad a tengerig.

Nyelvünknek és tudásunknak akadémiát emeltem,
Nemrég kapta rólam nevét előtte a terem.
Menjünk be majd föl a lépcsőn, nézzetek körül,
Patinás falai között még a szívünk is felderül.

Apám mintáját követve nyelvünk pallérozása
Színhelye lett 180 éve a Tudományos Akadémia.
József nádor alaprajzát bizottsággal vitatta,
Építése forrásához közadakozás juttatta.

Továbbmenve- át a hídon- Budára jutunk,
Ez a Lánchíd, legrégebben épített hidunk.
Angol példát honosítva került rá a Dunára,
Sok munka volt, míg elkészült végre-valahára.

Ödön fiam baloldalon Siklót építtetett,
Ezzel mehet fel a Várba ki jegyet megfizetett,
Gyalog Alagúttól jobbra, Király lépcsőn gyorsabb,
Dísz térre visz fel, miután kiszusszantad magad.

Siklótól a Színházon át jutsz el a Dísztérre,
Az első ház Batthyány Lajos nádor építménye,
Fordulj hátra; balra a Vár, jobbra Mátyás templom,
Előre menj, át a kapun, lefelé, ha mondom.

Néhány lépés, Tábor utca majd a Zerge lépcső,
S rohanhatsz le egyenesen, tán még nem lesz késő.
Istennek házába érve ülj le majd egy székre,
Megláthatod környezetét édes mennyegzőmnek.

Sajnálhatod, ha kapuja nincs éppen kitárva,
Kárpótol azonban templom falán egy szép emléktábla.
Balra megyünk a körúton vissza a Dunáig,
Tabán dombján játszhatsz majd, akár kifulladásig.

Rácz fürdővel szemben fordulj folyó felé menten,
Majd villamos síneken át s híd alatt is - csendben.
Szent Gellért alakja alatt idd a Rudas vizét,
Ivókút három forrási közül vedd ami a tiéd.

Attila a torkodra hat, Hungária gyomorra,
Juventus-szal könnyebben fogsz gondolni a korodra.
Ha már ittál, visszamegyünk híd alatt a baloldalra,
Balra lépcsőn kerülünk fel Lánchíd-irányban a hídra.

Igen, igen, Erzsébet-híd hogy régi híd is neveztetett,
Mai előtt itt legnagyobb nyílású lánchíd építtetett.
Az új hídon megyünk át, s a templomnál le balra,
Szökőkutas térre kerülsz, s a harang az órát kongatja.

Sziget volt ez nagy árvízig, aztán átrendeztük,
A nagykörúti terveket így hoztuk létre együtt.
Duna felé majd keresd meg a Petőfi szobrot
Tőle jobbra haladj tovább, míg megálljt nem mondok.

Máris a Vigadót látod, balra meg a kertet,
Vigadónak falai közt sok szép emlék termett,
Zenészek és énekesek fújták itt a prímet,
S puccosan öltözött dámák hülették elménket.

Nem kerülhetsz be a kapun, se fel a termekbe
Menj hát inkább át a kerten egész a sínekhez.
Dunakorzón balra térve séta vissza majd a térre,
Belvárosi templomunkban én meg már nyugvóra térek.
Te viszont keresd a kincset hisz ott benn van letéve.


Írta: Nemeskéri Klára a 2010-es Széchenyi év tiszteletére

http://szechenyikincskereso.network.hu/

To Top