A Lájer Konrád felhasználó összes verse >>>
A színpad magánya
Tűzcsomó vörös hamuba zárva
elvéreztem Nagaszaki alatt
nem láthatom az érett almát
amit ottfelejtettél
falak között a sarokban állva
Rőt madarak epésen szállnak
füstbarna ágak mögé
bombák kristályos rendje boltozá
kanyargós vasutak pókhálós templomát
a feledés romokkal pontozott földjén
Antimontelérek nyomán a sziklafalban
meredek végtelen mély örvény fölé
a világ tenyerén sugárgomba nő
baktériumok csoportos tánca robban
a félrelökött földtekén
A gépzene mint lételem
repülők acéldobos szőnyegmuzsikája
egy szörnyű hajnalon eltévedt tévelyedés
oxidatíve tévedéssé bomlik
a féltudós jövendő fényes lombikjában
Furamód sötétül a vénülő Nap
az éjszaka most nem olyan, mint régen
tévutak csomópontján sárgán villog a lámpa
Isten csöndjét kimérten kopogja
Ingmar Bergman viharkabátja
