A Lájer Konrád felhasználó összes verse >>>
Kitérő odafenn
Rázok a falon túl rózsaszín csengőt
üdvös kecskeföldre árok a híd előtt
pitvarába sárga bütyök hatolt
tudták a pirregő tücskök ha sötét
vödrét partig húzza ki
fölé barna tölgyfalomb térül
haladni csúcsra mintha újra
hallanám végig szavának árja
elönt a jelölt kihull
a hangokból épített nagyvilág
részletek diszkrét pintye dalol szédült teraszán
csillogó színes üveglapjaival
bűvöli édeni török fényvirág
vajon az igaz idő valós?
visszatérni ránk hajló fügefa ágak alá
az oszlopcsarnok csak látszólag végződik
ott ahol kinn ér a tücskös éjszaka
a távolban méterrúddal mér az útra
ingaórával a tüköridő
érve hamisan hangzik fönn
a beszélgetés aligha volt veszélyben
Járok arra most is néha
mikor a hanyatló lombokon
sárga-bíbor-barna tüzek gyúlnak
sánta pisztolyával rám talál az ég
búsan ki hajszolja a vörös golyót?
mélyen árkolt napra sötét harang borúl
csillagok táncolnak ha rászorúl
a szakadás sorba vágott ablakokon kivonúl
holnap indulok két aranyszál között
keresni ami megmaradt az űzött-golyó-úton
színes húrok szólnak gyöngyházfényű felhők mögött
neki világítanak vak holdú éjszakán
ha magasra emelem őket ezüst-bordázott karommal
az eltévedt tájon olvadt hegyek folynak
de a parton túl béke száll
ő velem él belül tovább
