A Lájer Konrád felhasználó összes verse >>>
Beteljesülés
Elszálltak a századok felettem…
Omladozó várfal ég és föld között
Odanyúlok (süllyedő hajó a védelem), kijött
Fehér por, szürke kő, alabástrom,
Rikolt a bagoly, elmosódott írás,
A sötétben felsejlik egy fehér prizma,
Kő-virág, élet-szegély, letűnt nimfa,
Vadvirágos éj, jó mély, görbe fenék
Virágzik, tovaszáll egy barna gitár,
Szembe jő a nagybőgő fekete kalapban.
Hull a szőke hullám, hajlik a táj,
A triász óta vár reám e kő.
Honnan tudta, hogy egyszer eljövök?
Elszálltak a századok felettem…
Mozdul a kőben lánghajú lány,
Víz, több víz, hínár, bozótos láp,
Miért, ha nem?
Szédülök omladozó partokon.
Vallomást suttogó sások, csattanó vágyak, félelem,
Hány összebújó szemcséje, éle, s domborulata
Van a halálnak?
Sírj, hajtsd vállamra fejed, és ne szólj semmit!
Az ég párnái közt megtettem milliószor.
Hullik esőcsepp, könnycsepp, kő és élet.
Tücsökzenekar az utolsó alkonyon,
A triász óta vár reám e kő.
Honnan tudta, hogy többször nem jövök?
Elszálltak a századok felettem…
Hajóm csendes, csak az árboc nyikorog.
Metsző tükör a halálfejes zászló,
Vörös, barna és szőke csontváz imbolyog.
Világít a penge, éles árnyékok a koponya gödrein,
Tükörsimára rágott csontok, halk kelepelés, de
Az ég bíbor óceánján kinőnek az arcok,
Mellek, karok, lábak, hátak, hasak, szőrök és ajkak,
Puha hangok, egy sikoly, a vágy dühe, könnyed búcsúintés,
Néhány dal, velem halkuló.
Feláll az elévült nőrabló kalóz,
Kihúztam egy remegő követ a falból.
Valami pattog, recseg, roppan és csobban.
Kőbe zárt emlékek, marokba zárt kő,
A triász óta vár, de honnan tudta?
Honnan tudta, hogy… én vagyok a
