A Lájer Konrád felhasználó összes verse >>>
Végig és azon túl
Felém fordul hirtelen-vadul,
szőke torony-hullám elragad,
tengerkék vizek villáma ragyog,
bús égi kertem virágba borul.
Megadnám magam, de mint harci tőr,
hátulról belém szúr: nem szabad,
úgy maradok. Mindent átható fájdalom feszít,
tépi a szívet, a kiút elveszett,
szakadékba zuhant, eltört időben
csak a befagyott kínt figyelni
bénító kristálygerendák nőttek mindenfelé
vastagon leszakadt szürke semmi
ólma borult, mint tengerár az agy fölé
dermedt csillagfényben egy sötét obeliszk -
*****
De szemében könnyek, visszatértem.
Hagyja őt így, aki tudja, én nem.
Kék tükör olvad, látom magam abban,
a Vég vörös szózatát olvasta rajtam.
