A Décsy Lászlo felhasználó összes verse >>>
Boldogság és remény
Szürke eget tépő cikázó villámok,
lelket mardosó,bántó,dermesztő szavak.
Önhitten kevély,kétkedő tekintet,
konok szív köré emelt törhetetlen falak.
Elvonuló vihart nevető tarka szivárvány,
napfényre vágyódó kéktollú madár.
Dühét kitombolva most elcsitul a szél,
felszárad lassan az út a könny s a sár.
Lassan eltűnik a megnyúlt árnyék,
megadja magát a sötétnek a fény.
Ráborítja fekete szárnyait
a pihenni vágyó tájra az éj.
Meghalnak most kicsit a gondok,
megpihen a test,tovább már nem fárad.
Gyógyító csend ül a világra,
nem kínozza már a szivet sem a bánat.
Álomvilág hozhat csekély kis időre,
megtévesztő, röpke boldogságot.
Bejárhatja a szív s a lélek
a titkon elképzelt, óhajtott világot.
De hozhat a békés, csöndes éj
riasztóan rémes, felkavaró álmot.
Kínlódva kiált a szorongó lélek,
elhagyni szeretné e rémséges világot.
Lehúzza lomhán éjszinű leplét a tájról
az éjszaka nyomasztó sötétje.
Bíborcsíkot fest ég és föld közé
a meleget hozó, felkelő Nap fénye.
Újraéled a megpihent világ,
birtokba veszi az ébredő tájat a fény.
Új esélyt kap az áhitott boldogság,
folytatja útját az életet tápláló remény.
