A Szatmári Dávid felhasználó összes verse >>>
Ahol lángol a szürkeség
Világos hajnal árnyékában ül egy kismadár,
nyakában rémisztő, hatalmas ólomsál.
Ázott tollain viasz csöpög a földre,
szürke hétköznapjait fölfedve.
Remegő lábait sár gyötörte,
éles csőrét tűz pörkölte.
Hófehér álmait köd leplezi,
sötét múltját nem ismeri senki.
Vezénylő szavait elhallgatják,
tojásait ordító orkán keblére dobják.
Kicsiny szívének dobbanását nem hallják,
nagyra tárt szárnyait jéggel fagyasszák.
Vitéz ő, ki nem látott még kardot,
véletlenül lógnak rajta cafrangok.
Tavasz fordultával, nyár májusán,
Rádtalál egy virágzó almafán.
