A Szabó Zsuzsanna felhasználó összes verse >>>
Remény
Úgy szeretném kiírni a fájdalmat,
s elfelejteni a szörnyű múltat.
Egyelőre nem találom a megfelelő szavakat,
így elengedem a szívszaggató gondolatokat.
Az élet súlya ránk teszi bélyegét,
mardos, s ha nem vigyázunk, felemészt.
Nap nap után - csak rohannak,
de a kínzó gondolatok maradnak.
Mily hamar el tud múlni a boldogság,
s egy idő után már nem számít az igazság.
Nem számít sem a múlt, sem a jelen,
mert már minden csak fájó a léleknek.
Tengetjük sivár életünk, míg lehet,
s szüntelen keressük helyünk benne.
Tán a pillanatnyi öröm, ha éppen felcsillan,
úgy érezzük, rögtön lehozzuk a csillagokat.
Játszik velünk az élet, s mi az életben.
Játszunk egymással, dermesztő, kegyetlen.
Nem vesszük számításba az érzéseket,
kihasználva és eltaposva embereket.
Nem számít semmi, az sem, mit írok.
Elszállnak a szavak s a gondolatok.
Lényegtelen, ki mit gondol rólunk,
mivel azt soha meg nem halljuk.
Szívünkbe zárunk millió pillanatot,
s ezernyi lehetőséget elszalasztunk.
Nem tudunk megbocsátani magunknak,
s gyötrelmet okozunk - sokszor - másoknak.
Ha lehetne, s tudnám, hánynám a szavakat,
de értelme nincs, hisz újat nem mondanak.
Rántanám a leplet a sok hazugságról,
hogy a női lélek soha többé ne fájjon.
Míg világ a világ, változik benne minden.
Egy, hogy állandó - soha nincsen.
Ne csüggedj, ha éppen szomorú vagy!
Reméld, hogy szebbet hoz a holnap.
Keszthely, 2018. február 27.
