A Szabó Zsuzsanna felhasználó összes verse >>>
Az eső csókja
Itt állok egyedül, meztelen az esőben,
érzem, ahogy a cseppek bőrömön leperegnek.
Élvezem minden másodpercét,
hisz az idő megszűnt létezni.
Behunyom szemem, s az újraélés elkezdődik.
Látom a gyermeket, ki magányosan vergődik.
Egy esős napon egymaga sétál az utcán
fejét lehajtva, bámulva cipője orrát.
Egyszer csak felébredt benne egy szikra,
s érezte, hogy van lelkének simogató dallama.
Oly csodás s végtelen felismerésre döbbent,
ami addig kétség s félelem volt, mind elfelejtette.
Nem volt több kérdés, hisz tudta, nincs többé egyedül,
mert minden igaz, amit érez ott mélyen, legbelül.
Az idő kereke nem áll meg, az élet megy tovább.
Millió és millió esőcsepp hullott az évek során.
Oly finoman, érzékien hulltak az arcára,
mintha az lett volna az egy szerelmes csókja.
A fejét idővel felemelve, s arcát az égre szegezve
ezerszer feltette a kérdést: hol van a lelkem másik fele?
Sok idő telt el, mire a választ megkapta,
s a hit, remény soha el nem hagyta.
Egy esős napon szembejött vele az a fénysugár,
akire ő az egész életében szívből várt.
Egymásra néztek, s szavakra nem volt szükség,
hisz mindketten tudták, mi a lelki egység.
Nemcsak nézték, látták s érezték a másikat,
hála, szeretet - minden - benne volt a pillanatban.
A legnagyobb áldás volt a momentumban,
hisz a hit igazsága a Teremtő ajándéka.
Mindenki saját maga tudja, mivel született,
s saját maga tehet, hogy álmai teljesüljenek.
Az esőcseppek ugyanúgy rád is hullnak,
csak higgy a szeretetben s lelked szavának.
Keszthely, 2018. november 26.
