A Szabó Zsuzsanna felhasználó összes verse >>>
Tengerkék
Haladok a szerpentines úton,
köröttem hegyek kopáron.
Magasodnak, amerre csak nézek,
a sziklák s a fák csoda-szépek.
Az út egyre csak kanyarog,
majd jobbra a vizet megpillantom.
A magas hegyről alászállva,
a kéklő tenger partján állva
szemem hol a vizet, hol az eget
csodálva szívembe véstem, ne feledjem!
Először kitártam karom,
s magamhoz öleltem e boldogságot.
Öleltem a hegyeket, a fákat s a tengert,
úgy éreztem, ott és akkor minden egy.
Majd órákon át csak ültem,
s előre néztem.
Soha nem láttam oly színeket,
nem éreztem oly meleget.
Zene füleimnek a tenger zúgása
s a madarak önfeledt dalolása.
A szél lágyan szólaltatja a húrokat,
a száj nem mond ily szép szavakat,
mint gyönyörű érzés e látvány,
amelyet a lélek érez és lát.
Mikor már a szó kevés,
a ZENE önmagáért beszél.
A dallam leírja, mi szép emlék,
mi szívünkben él s zenél.
Keszthely, 2021. február 6.
