A Szabó Zsuzsanna felhasználó összes verse >>>
Álom
Kinézek az ablakon,
minden fehér gyémánt.
Madarak szállnak szabadon,
s én csak ülök némán.
Hallgatok egy melódiát,
s nézem a természet táncát.
A széltől ringatózó fákat
s az élővilág boldogságát.
A távolban a kéklő hegyek,
olyan, mint a hullámzó tenger.
Ha kinyújtom a kezem,
talán még el is érem.
A hegyek mögött a Balaton,
a fáktól a vizet nem látom.
Mindig várva a nyarat,
lélekben odavágyva.
Napozni a stégen,
sétálni a parton.
Teliholdas éjszakákon
úszni az ezüsthídon.
Ha távolabb nézek,
látlak s érezlek téged,
aki hallja e dallamot,
amikor kinézel az ablakon.
Szívünkben egy zene szól,
s a fény repíti a dallamot.
Időt és tereket átlépve,
a láncokat mind letépve,
mint sas, repülök feléd,
ahol az iránytű a napfény.
Az élet színpadán,
ami nem kis vállalás,
játszottunk egy szerepben,
s mentünk el egymás mellett.
Egymásra nézve lelkünk mosolygott,
hisz egyikünk sem feledte a dallamot.
Egymásra vetve egy pillantást,
majd mindenki folytatva az útját.
Szívünkbe zárva a melódiát,
s nem feledve egymás mosolyát.
Keszthely, 2019. május 25.
