A Bogdán Patrik felhasználó összes verse >>>
Merengő
Hunyd be szemedet S képzeld azt,
hogy kóbor álmok dobjain fekszünk...
Gondolat gyötör s mit is mondhatnék
Én nincstelen?
Nagyságodra mond, mivel érhetnék fel?
Oly hirtelen, mint éhes vándor ki vétlen kőbe botlik,
Lettél kínzó éhségemben roskadó
bőség...
Reám néztél, s ujjaid közé fontad ráncos, fáradt kezeim
Emelj fel kérlek, szoríts magadhoz
Fogadj örökbe mert hozzád tartozni akarok
Szeress akkor is, ha mindent elveszek
Hisz jöttöddel koldusnak lettél ezüstös fergeteg
Örömöm vagy, s véled újra élni van részem
Hisz lelkem mozdulatlan tó tükrén tajtékos hullám lettél
Elém tártadtad újra az életnek édes ízét
S azóta másra sem szomjazom
S bár lopott perc csupán mi nekünk részül jutott
Én hógömmbe zárva őrzöm majd őket
Benne minden pehely érted hull alá
S mosolyogva arra gondolok, milyen jó hogy megtörténtél velem...
