A SzKirián felhasználó összes verse >>>
Pipacsmező
Egyesül az ég a földdel,
összeér a kék a zölddel,
álom ül a láthatáron;
Isten abroszát a nyáron
hímezgetik szelíd árnyak:
piros szirmok, pilleszárnyak.
Rohangál a szél a réten
- mint csikó fű tengerében -,
létezése mámorában
hempereg a napsugárban.
A tekintet örvend, szabad,
ha a messzeségbe szalad.
És az ember bódultan áll;
keresne szót, de nem talál -
csak érzi: szívét színező
varázs e táj...Pipacsmező.
Lelke megfürdik a szépben,
mint egykor tündérmesékben;
vállára száll a kék madár,
körülötte ezer bogár...
Egyszerű titkuk csak annyi,
hogy "élni - és élni hagyni".
