A SzKirián felhasználó összes verse >>>
Utószó egy káprázathoz
Medremnek hittelek, mely megtart, ölel,
s tengerbe terelt lényem üdvözül,
de nem vezettél áldott, nagy vizekbe,
s hagytál kifolyni partjaid közül.
Sínnek véltelek, melyről nincs letérés,
zakatolt szívem piros vonatán,
de a váltónál más vágányra küldtél,
s nem érkezem meg sehova se tán.
Kutyalélekkel jöttem a világra:
szeretni én csak igazán tudok.
S te, mint egy botot, lelkem elhajítod
és elveszejtődsz, míg érte futok.
