A SzKirián felhasználó összes verse >>>
Katedrális
Kószáltam a tájon,
a világtól fájón,
halk muzsikát szórt rám
patak fuvolája,
rám hajolt az erdő
falombkupolája.
Sétálgattam csendben
az áhított Rendben,
hűvös, zöld homályban,
illatos teremben,
a Teremtőt rejtő
boldog sejtelemben.
A szívemből szóltál,
madárzengte zsoltár!
Levélhadon áttört
fénykéve fehérlett,
lebegett a légben
ezernyi kis élet.
Szelíd füvek súgtak,
lépteimhez bújtak,
rám röppent egy bogár,
szivárvány volt szárnya,
mint a rózsaablak
falra hulló árnya.
Valami szép áldott
a lelkembe szállott,
olyan szép más nincsen
a kinti világon,
a hold ezüst csókja
fekete virágon.
Ha csak fákból áll is
az a katedrális,
olyan mély, gyönyörűt
éreztem ott benne,
mintha minden jóság
körülöttem lenne. -
Elindultam vissza,
várt rám a kulissza,
ahol maskarában
játszani kell végig...
Aki ember, annak
bírni kell az égig.
