A Rowena1015 felhasználó összes verse >>>
A hajadon feleség
Hajdanában, mikor elébe érkeztem én,
körtefákat láttam a nagy világfa tetején.
Bár homályos gömbölyded volt minden még,
mégis tudtam, miféle fán terem az én.
Mire felnőttem, minden kusza lett, és
megváltozott a kép, kerestem az ő
mezejét, de csak hadifoglyokat találtam
és kiontott vért, szépen termő fák hűlt helyén.
A páncélt levetném, ha húsomba is váj az éj,
mikor megcsillan rajta az ezüstös holdfény.
Valahol a végén, ott a világfa tetején, vár
a bennem élő tiszta, kezdeti kép, egy éra mezején.
Mondhatnám, hogy boldog lesz a jövő-festmény,
de ennél is nagyobb a tervezet, öröklött őstünemény.
Minden elrejtett, s föld alá tett női gyöngyszem remél,
fájdalom kelt létre benne kalapácsot, magából keleszt kalácsot.
Kifesti arcát, hogy elrejtse bánatát és titkát, hogy
groteszk szerzetek tulajdona ő, annak, kinek lelke
mindig halott, és csak figyeli őt, soha sem imádott
nőt, kit rángat tűzön-vízen, logikátlan értelmetlenségeken.
A jó Isten szánja meg az ilyet, mert ezt tovább bírni
már nem lehet, sanyargatva szabadulni egy lábon
nem lehet, szeretni nem lehet, örülnöd se lehet,
a semmin is bosszút áll a jövő percben, érintetlenségben.
2021. február 14.
