A Rowena1015 felhasználó összes verse >>>
Déjà vu
Ismerős és örök magány helyett
Éltető napfényre ébredni kellene,
Ha egyedül élhetném életem, távol,
Szabadon, s hazugoktól mentesen,
Megvirradna vele lelkem újult ereje,
Kifacsarnám rongyomból az utolsó cseppet,
Erős kéz szorításában felismerem, hogy
Semminek sincs cseppje, csupán sűrítve
Energia, az anyagba szűkülve sűrűsödve,
Mely szűkölve vándorol testről testre,
S míg hisszük, hogy már nem létező,
Gyorsvonatként átrobog rajtam az érzés,
Egyszerre felemelő és felvértező,
Hogy semmi sem múlik el nyomtalan,
S hogy nincs nyomor, se élet oktalan,
Okulni mindenből, az élet misztériuma.
És hogy törött szívem ne égjen el újra,
Magányomban szívem kapuját bezártam,
Szerelmem érzését oszthatatlannak tituláltam,
Egy „mindenre alkalmatlan” nő semmit se várhat
(és semmit se adhat)!
2021. január 3.
