A Rowena1015 felhasználó összes verse >>>
Rémek tánca
/A múlt árnyéka
Csendben jöttem e világra,
csendben is hagyom majd hátra.
Nem akartak engem, csupán egy
aljas terv eszköze lettem.
Megrágtak és számtalanszor
kiköptek, mégis jó maradtam.
Szemben velük, kik
mindvégig csak arattak.
Felléptek s leléptek,
jó nagyokat mondtak,
zúztak, törtek, én meg
csak élni akartam,
ésszel s nyugodtan!
Fojtogattak, láncba fogtak,
harcoltam ellenük
az életemért,
végül kiraktak.
Tettek tönkre,
erőmet felemésztették,
szívemet örökre megsebezték.
Megrágtak, utoljára is kiköptek,
előtte megint jól elvertek,
felnőttségem hajnalán halálra ítéltek!
S hogy e fájdalom ne legyen
holtig tartó dráma,
gyógyírra szomjas lelkem almára lelt,
s ha kérem, az oltalom mindennap
megadja nekem, csak rajtam áll,
mihez kezdek vele.
Az értéssel élek, mi másnál átok vagy fegyver.
Nekem áldás, a gyümölcsöt kérem,
zavar támad bennem, ha nem ízlelem étkem.
Hídon túl a tudás, menj a vízre, vidd a gondolát,
ússzál be érte, merülj el benne, hozd a felszínre.
Amott egy aranykapu, mögötte egy láda, fuss el érte,
lépjél be rajta, szívedben a kulcs, nyisd meg vele,
tedd el magadban, másnak úgysem hisznek,
vedd elő hamar, ha baj van.
Szeretni csak az képes, ki látja másokban a szépet,
lényem továbbra sem eladó, sosem volt az,
értelmem továbbharcol, mert tétje van!
Rémeket ne láss, azok úgyis jönnek-mennek,
akárcsak nálunk a szülők, előbb bántanak,
végül fellépnek s lelépnek.
Őket már nem ismerem,
de van egy dolog, mit tovább
nem tagadhatok:
Bizalom irántuk nem ébred bennem,
a rémeket elengedtem ugyan a szélben,
de kész csoda, hogy még itt vagyok,
s hogy nem szégyellik magukat,
máig nem értem!
2018. március 28.
