A Rowena1015 felhasználó összes verse >>>
Az angyalok nem szenvednek
Voltál-e már egészen
apró vagy óriás leshi,
ki az embert nem szenvedheti,
inkább csak magasból lesi,
de meg nem fejtheti,
tűz, smaragd, csomó népe,
erdei álom fénye,
ma vajon megbízható-e
régi barátod, a medve,
aki mancsát nyújtja
vagy talajnak vágja,
hogy csínnyel csaljon ki
az élet iskolájába.
Ahonnét három pillangómadár
származik, amihez foghatót addig
elképzelni sem képes a szellem,
ha jöttüket észreveszed
délibábos csendben,
ahogy közelednek egyre színesebben,
három csúcsban repülve,
az életet felragyogtatva,
emléket adva, majd élénk levendula
lepkeszárnyakon visszacuppanva
sárga sólyomarcú, kedves világukba,
amit láttam - lágy tekintetük előtt
elámulva, gyermekként már tudtam:
Nem lehetünk egyedül világunkkal,
ha csak maga a fantázia is lenne ilyen hatalmas,
nem férne meg benne ennyi teremtő alkat,
túlcsordulna a mindenség s vele a képzelet,
egymásba dőlnének a szent helyek,
világokba, ahol az angyalok nem szenvednek,
hisz’ ők állnak legközelebb Istenhez,
az ősteremtéshez, hol az idő körös-körül
megközelíthető, lángnyelveken elbeszélhető,
álmodozóval megtekinthető, s benne az a sok való,
hol az ember egy passzív, nyugvó, gyűlöletből
gyúrt tölteteket szorongató, zavartan zabos,
tévelygő, ébren álmodó.
2019. szeptember 29.
