A Gombos Ferenc felhasználó összes verse >>>
Ősök álma
Apám mesélt róla.
Anyám is hullajtott könnyeket.
Nagyapám vérét adta.
Vére mosta a földeket
Nagyapám tanított utat törni.
Porrá zúzni a nagykövet.
Tanított megbecsülni.
Azt amit a világ elvehet.
Árnyakat ringató bús szemében.
Élt még a fájdalom.
Tudta a sötétség tengerében.
Senki nem élhet szabadon.
Ó te álnok világ.
Te jogokat tipró, becstelen.
Látom lelketlen lelked sötét hadát.
És most átgázolsz egy nemzeten.
Te elrejtenéd tudom.
A szabad lelket a feledés mocsarába.
Ahol már nem élhet ember szabadon.
Ahol néma a lélek és a test nem vágy szabadságra.
De tudod én nem vagyok szolga.
Ki előtted földig meghajol.
Tudod az én szívem vándor.
S a vér ereimben a földel összeforrt.
Mert minek is élne az ember.
Ha lelke szíve nem szabad.
Ha nem szállhat szabadon a széllel.
És ha ez az új világ elveszi hangodat.
Ó te sorstalan sors.
Kezed mindennap követ.
Te már csonttommal összeforrsz.
De hidd el rabod soha nem leszek.
2021 nyár
