A Gombos Ferenc felhasználó összes verse >>>
Arctalan ember
Arctalan képpel néz reám az este.
A májusí égbolt sötétre van festve.
A hangtalan csend csenget a fülembe.
Csak én megyek, messze idegenbe.
Hangtalan ajakkal némán mormolom.
Ajkamon csendes a szó,mégis hallgatom.
Magamat a magány árnyainak átadom.
És fejem az arctalan est szárnyaira rakom.
Mintha suhanó sólyom szárnyaira szállnék.
El innen nekem nem kell többé árnyék!
Talán a végtelen idő karjaiba vágynék?
Ó bár lenne egy szebb világ ,ami a felhők közül ránk néz.
