A Gombos Ferenc felhasználó összes verse >>>
A jövő homályában.
Csak állok gyáván.
A jövőtől kétségbe esett szívvel.
A hallgatag lélek láthatatlan véres kézzel.
Fájdalmat ír a mennynek ablakára, minden éjjel.
A gonosz ránk tör minden erejével.
Felhőt hint ,kint amerre elhalad.
Lába nyomán az éj rád ragaď.
Hangtalan oson a csend fojtogat.
Ránk zúdított dühöt haragjából.
A jövő árnyékként itt lebeg.
Fénytelen világról a jóság lepereg.
Csak egy széltépte letört fa ág integet.
Az ember már fáradt.
A vándorok útján nem pihen.
A béke párnájára hajtanám fejem.
Ott talán békém meglelem.
A remény vesztett szívek otthonába.
Talán még békét lelhetek.
Ott kinyújtom feléd kezemet.
Talán abban a világban él még szeretet.
Hangtalan oson a csend.
A kétség szorítja torkomat.
Szívemben egy megrekedt gondolat.
Vajon a szeretet asztalánál, ki lesz ki nekem enni ad.
