A Gombos Ferenc felhasználó összes verse >>>
Kővé dermedt ember.
Szemembe lámpa fénye inog.
Kezemnek véredényén fáj már a robot.
Néha mereven a falra nézek.
És hallgatom szívem halkan kopog.
Fáradt testem elernyed az ágyon.
Érzem dühödten fojtogat az álom.
Az ágyam ma oly idegen.
És én egy új világba vágyom.
Mint szorgos hangya jár bennem az ideg.
Oda kint dérbe öltöztette a fát a hideg.
Már rég földbe fagyott a gyökér.
Mint megdermedt csillag mely díszíti az eget.
De ki vagyok én? Hogy sorsot húzzak.
Hogy követ, fát vízbe fojtsak.
Hogy ősi csillagot megtagadjak.
Igát ,könnyet ,vért többé ne hullassak.
Ki vagyok én?hogy lerázzak ősi átkot.
Azt kérded, hasadt szívvel mért kiáltok.
Miért törném az ősi rendet.
Nézz rám, látod?csillag szemű kővé válok.
