A Spanyol Elemér felhasználó összes verse >>>
Az éjnek suttogásai
Kérdeztem este, a gondolkodó holdat:
-Ha, maradt-e még a réteken virág,
Ami nem volt kedvesemnek leszedve-.
És a domboknak, nem járt utjain,
Vagy bárhol, ahol láttál ővele,
Félénk sugarad az ágak közt áthatolt,
Ami összezavarta lépteim,
S bennük egy-egy emléket felébreszt az úton,
De hogyha délig az álmok elmúlnak,
Mégis a lelkemben megmaradnak, akkor - miért kellene elmennem, te sápadt hatalom?
- Menj a nagyvilágba, mindörökre,
Szomorúan és egyedül menj, menj: mondta a Hold lebegve.
S megkérdeztem lelkemnek fényét:
- Ha a Hold nélkül az idő nehezebben telne,
És ha olyan jó nekem őmellette,
Mondd, büszke lélek, aki önmagával megbékélhet, -
Minek, amikor elmúlnak az összes könnyek
Nyom nélkül, -csak úgy elmenjek?
A lelkem magamnak válaszolt: "Az elhagyott utakon"
Menj a nagyvilágba. És, hogy üresen visszatérj, nem akarom.
Akkor megkérdeztem fáradt szívemet:
-Az első, az esztelen, kísértésbe esett.
Egyedül a csendben, te vagy a bűnös,
Hogy vitatkozol önmagaddal és az egész világgal,
Amikor az éj csillagoknak már nincs bája
Azok a kedves szemek nélkül, - mit várjak?
És suttogva válaszolt az én szívem!
- Menj egyedül a világba. De én maradok, mert azt a nőt kedvelem.
