A Gödri Dániel felhasználó összes verse >>>
Varázslatos Kelet
Varázslatos Kelet
(egy 12. századi utazó naplója)
Hosszú útra indulok, vissza sok századot a varázslatos Keletre,
Mit majd leírok részletesen hosszú levelemben.
Mesélni fogok a Kárpátokon, Urálon túli világról,
A fagyos Moszkváról, a kincses Indiáról és a mesés Kínáról.
Elhagyom a csodás Vajdahunyad várát,
Elhagyom a magas hegyekkel teli Gyímes határát.
Átmegyek Moldván, elhagyom Havasalföldön keresztül a nagy Európát.
Jöhet nekem bármi, de ha fújom a székely nótát,
Nekem nem lehet semmi bajom túl a Mezopotámián.
Nem megyek Moszkvába, nem megyek a cárhoz!
Mi közöm nekem a sok gazdag bojárhoz?
Nem mintha ruhámért szégyellném magam,
De még a cár előtt sem hajlik derekam.
Kincses Indiában csak a mahardzsa gazdag,
A szegény embernél biz’ üres az asztal.
Egyiknek szolga mézet tölt borába,
A másik mezítláb jár az út porában.
Fiatal szerzetes Buddhát mintáz sárból,
Emitt kígyót csalnak ki a nagy kosárból
Furulyával, síppal és varázsszavakkal,
Egy mezítlábas rendőr beszélget egy vakkal.
De nicsak, nézzétek, nézzétek, mit látok!
Barátaink jönnek ott, az elefántok.
Fülük, mint sátorlap, nagy lomhán meglebben,
Légörvényt kavarva a nyári melegben.
Szent tehenek között alázatos képpel,
Hindu pap hajlong, az út porában térdel.
Buzgón imádkozik, időnként hajbókol,
Kopott koldus nézi egy sátorajtóból.
De végül a sok nép elfárad estére,
Szalmát szór a földre, rongyot vet testére,
Ekképp éjszakázik, csupasz földön hálva,
Bizony egyikük sem jut el a Tádzs Mahalba.
Dzsungel mélyében, hol sakálok élnek,
Bölcsője a vihart hozó szélnek.
Ijesztő zúgással csapott le a fákra,
S letördelt ágakat hagyott csupán hátra.
Túl a Vörös-tengeren, a Himalájától délre,
Hol a fákon majmok tanyáznak egymást kergetve,
Hol ladik eregél a Gangesz medrében,
Egy fiatal leány vizet mer vedrébe.
Ha Industól nyargalunk éjjel-nappal
Kelet felé, végül elébünk tűnik a kínai nagy fal.
Izmos bástyái majd Pekingig érnek,
Idegen vándornak nem sok jót ígérnek.
Valaha itt jártak a vad mongol hordák,
Gyilkolva, rabolva, védelemként hordták
Rabszolgák ezrei a követ halomra,
Robosztus bástyát raktak minden hegyoromra.
Telt múlt az idő, a kán meghalt régen,
S rabló csapatok sem járták e vidéket.
De a fal fennmaradt a hegyekben, távol,
Végleg elrekesztve Kínát a világtól.
Kína furcsa ország, híres a teája,
S határán magaslik a nagy Himalája.
E tájon a paraszt búza helyett rizst vet,
S valódi papírra nyomtatják a könyvet.
Pekingben az utcán riksák szaladgálnak,
S teteje is van sok itt a pagodának.
És amiről nem is tud még Európa,
Durranó port tesznek a puskagolyóba.
Utunk során néztünk sok csodás országot,
Folyókat, hegyeket, sok keleti országot,
De visszafordulunk Nyugatra és hazatérünk,
Végre otthonunkban puha helyre fekhetünk.
