A Dinyom Tekkuma felhasználó összes verse >>>
Kisülés
Fáj, de legalább érzem.
Igaz, én sosem kértem,
Hogy élj, ez csak a te hibád.
Ha jót teszel, az majd kivált
Hajót küld, hogy elvigye az árut,
Miközben az olcsó mérget várjuk.
Édes, ne félj! Vedd csak le a polcról.
A végén még nem jut a gombócból!
Az a könyv, ami a legszebb,
Tudom, hogy neked is tetszett,
Ahogy elszakadtál a valóságtól.
Miért nem tanulsz hát önön hibádból?
Mert ha tenni kell, nem akarsz.
Hajat mosol, fejet vakarsz,
S keresed a bolhát,
Ami végre megvált
Egy otrombának titulálandó gondolatot,
Amit mélyen elnyomsz ugyan, de mégis kikotor
Egy lény, ami talán te vagy.
Ha több mint kettőt lépsz, felhagy
A lelkesedés, a kitartás,
S jön a hányás és a fejfájás –
Töprengés, hogy miért
Csak koholt célba érsz
Hiszen sötét van, és holnap korán kell kelni
Hogy mindent kellő időben meg tudjunk tenni,
Amit várnak.
Ama várnak
Tornya még ősszel leomlott,
S befúj a vad szellő itt-ott,
De a téglafal csak félig nyitott.
Félő, hogy a védett már kibukott,
Mikor a villám belé csapott. Kisülés.
A gyermek nem veszi a lapot. Kisülés.
Végre megtalálja, s belé mászik,
Csakhogy rögtön kirántja egy másik,
Aki nem szereti nyersen, hozzon prézlit.
Keltsük fel csak gyorsan a drága nagymamit,
Mert mindjárt meghal,
Mint a poshadt hal,
Amit megettél tegnap ebédre
Két friss szelet kenyér közé téve.
Hogy csillapítsd a fájdalmat,
Meggyilkoltad, még ha nem is hat,
De legalább hét. Ott a szándék,
Hogy a gyáva lélek megnyugodjék,
S elhitesse, hogy márpedig én jó ember vagyok.
