A Dinyom Tekkuma felhasználó összes verse >>>
Falazz be, mert túl sokat látok!
Fázom, majd számlázom,
Ahogy itt tanyázok,
De nem bánom, hogy félek,
Mert tudom, hogy nem élek.
Kérlek téged, tedd meg, hogy utálsz!
Ez nekem most igazán kijár.
Azért kedves leszek, hogy elérjem, ne félj.
Fel sem tűnik, mikor csavarom a kést
A szívedben. Amint önzőségem előtör,
Megölellek, majd megöllek teljes erőmböl.
Ne bízz hát bennem, mert szörnyeteg vagyok,
Aki csak az önérdek előtt ragyog.
Fényesen tündököl,
Ahogy jön az ököl,
Ami a képen nagyon very.
Jobban lesz, de észre sem veszi,
Hogy ugyanolyan kirekesztett marad
A világából, ahogy tovább halad.
Te itt vered a falat,
A melled meg csak dagad
A sok zsírtól.
Ahogy sírol,
Erővel tölt el. Látom, szenvedsz,
És nekem ez igazán kedvez,
Hiszen nyilván jól utálom,
Ha csak én vagyok egy ágon
A sok barna levél közt,
Ami semmit sem tükröz,
De éppen elbújtat,
Hogy ne kelljen újat
Átélnem,
Mert érzem,
Hogy ez a vers éppen
Ott tart, ahol én nem
Tudom elfogadni a barlangot,
De ne koptassuk a szalagot,
Mert nem jönne értem senki,
És egyedül félek kimenni.
Mégis mérhetetlenül akarok,
S vágy önt el, miközben majd meghalok,
De én csak falazok
Ott ahol a padok
Sorakoznak az osztályban,
Ahol soha nem láthattam
Meg magam,
Mert falat
Emeltem, ezzel elemelte
Lelkem bekevert emelete
Egyetlenegy kegyelmemet:
Eme lehetetlen életet
Nem bírja, ahogy tovább lépkede,
Mikor a terv kész. Tudod élesben,
Ahogy magad vagy,
Már nem az vagy,
Akit szeretni tudsz.
Tehát újra nekifutsz,
Amíg végre nem látod,
Hogy mi a te világod,
Ahol próbálsz úgy csinálni, mint aki él.
De mikor kora reggel az a Nap felkél,
Akkor meglátod,
Nem kapsz virágot,
Amikor megtaláltad a célt,
Hol az út a mennyei égbe ér,
És eltűnik minden,
Megszűnik a hitben,
Ami olykor feltör egy ismeretlen távolból,
Hogy áthatoljon minden zengő, üres harangszón,
De elvész,
Mint a szél,
Ahogy hozzá érsz,
A szívedbe néz.
Ne félj, mert én félek helyetted.
Csak ne lássák a gyengét benned,
Mert inkább légy lusta,
Mint az, ki nem tudja
Felfogni, az élet szép.
Csak egyedül neked szén
A gyémánt, mi szíveden átfúrván
Tesz túl minden szegecses határán egy mának,
Amelyet holnapra váltva elveszik a lét.
