A Robszi felhasználó összes verse >>>
I fejezet. Tavaszi eső
Égből hulló eső cseppek, mint
koppanó apró gyöngykövek,
hullanak az utca poros kövére,
porral elvegyülve sáros erecskében,
futnak a lejtős járdaszélen
a csatorna rácsos fedelébe.
Tavaszi eső nem szép itt,
a város közepin,
szép a virágos mezőben,
fák cseppet hullató levelében,
szép a patak vizébe, ahogy
a cseppek pöttyözve hullanak bele.
Szép a madár csőrébe, a fűszálon
pihenő gyöngycsepp csillogó fényébe,
ahogy a nap rajta átsütve,
kis szivárvánnyal ékesítve,
a tavaszban fürdik ékeskedve.
Kedvem támadt barangolni, cipőm
orrát a nedves réten megitatni,
orrom a levegőbe meríteni, édes
illatát magamba szívni. Megyek,
szemem tán nyitva sincs, a képzeletem
vezet, hogy hová mindegy is tán,
csak előre, a korom éveivel meghintett
mezőre. Korom évei, mint szorgos méh,
virágra szállnak, és a színes szirmokból
nektárt merítve, megfiatalodnak.
Szívemben kis fogaskerék tikk-takk hangja
az idő kerekét forgatja, de a mutató
tán megbolondult, mert visszafelé halad
és az időm nem előre, hanem
vissza repít a fiatalságom éveibe.
De jó lenne újra fiatalnak lenni,
a tavaszi esőben, májusi szerelembe esni,
de az idő a tréfát nem ismeri, ő nem tud,
csak előre menni és a múló évekből
évgyűrűket teremteni.
Álmaiból felébredtem, a poros városba
haza mentem, stanicliból töpörtyűt ettem,
friss kenyérrel, mit vörös borral öblítettem
és a szép tavasztól búcsút vettem.
