A Robszi felhasználó összes verse >>>
Egy délután cimborámmal, Dömével
Valemelyik nap délután, a nap mindegy is talán,
Döme kollégámmal, ivó cimborámmal,
elindultunk moziba, hogy hova, ki tudja, majd valahova.
Egy biztos, Döme agya, nem a művész filmekre volt kalibrálva,
úgy van az tekercselve, oda inkább röhögés, üres fecsegés férjen be.
Keletinél jártunk és éhesek voltunk, valamit faljunk,
röppent fel a nagy ötlet, mit tett követett.
Ahogy az aluljáróból kijöttünk, a hentesnél kilyukadtunk,
jó illat csapta meg orrunkat, már is nyeltünk nagyokat.
Nagy tepsiben hurka kolbász sült, a kérdés eldőlt,
ezt eszünk és vitának helyet nem is hagyott az eszünk.
Kértünk egy-egy adagot, hozzá friss bodagot,
cseresznye paprikával és mint az éhes farkasok,
a pultnál állva nem is rágunk csak nyeltünk nagyot.
Ahogy lenni szokott, Döme barátom, aki valószínű
a szivacsok családjába tartozott, gyorsan határozott,
erre sör kell vagy kiszáradok. A szónoklat után jött a tett,
a Rákóczi tér mellett, egy bárnak titulált kocsmába belépett,
és kis asztal mellett helyet keresett. Le is ültünk,
míg egy álmatag pincérnő hozzánk lebbent,
…mit hozhatok…két sört és Döme válasza, mint a kérdés maga,
oly tömör volt, de a lényeg benne volt, szócséplés lett volna
itt egy hosszabb monológ.
Térült fordult és két poharat és két üveget elénk varázsolt,
becsületére legyen mondva, a sör jó hideg volt.
Az eső közben eleredt, mi pedig ittunk, mert jól esett.
Mellettünk egy asztalnál három nő ült,
a tantusz hamar leesett, hogy Rákóczi tér mellett,
kifélék mifélék lehettek.
Gyanúmra a biztos válasz nem váratott,
mert egy bagótól karcos hang hallatszott,
nem félre érthető céllal, felénk tudtul adva a tutit,
„úgy lecumiznék valakit”.
A tantusz újra leesett, mondtam Dömének,
oldjunk innen kereket. Fizettünk és megpattantunk,
de legalább az eső elállt, így nem a vízben caplattunk.
Az ötletem megszületett, egy monumentális filmre viszlek,
a film címe, Keresztesek. Éppen elértük, hogy becsöngettek,
elfoglaltuk az helyeinket. A film hosszú volt, két részben vetített,
közte rövid szünet. Épp a nagy végső csatára készültek a felek,
mikor Döme a csendet megtörte…”mindjárt behugyozok”,
mondta röviden, a lényegre térve.
Ettől kezdve a csata alapzöreje megváltozott,
izgő mozgó szuszogásba csapott. Döme hólyagja tágulva adta tudtára,
nem sok van hátra, hogy a gatyáját elöntse a hugynak árja.
A katargikus állapotnak a film vége vetett véget és Döme kilőtt,
mint a puskagolyó, amihez a hólyagja ürülése volt hasonló.
Arca átszellemült lett, mint aki éppen most lett szent.
Jó film volt ennyit mondott, ezzel le is zárta a monológot.
Elindultunk haza, én jobbra, ő balra, míg bandukoltam,
magamban jókat mosolyogtam.
