A Robszi felhasználó összes verse >>>
Kismarosi naplemente emléke
Az esti alkonyuló nap fényében,
üldögélek egy parti stégen,
várva, hogy a nap pirosló korongja,
az égből a vízbe bukva,
a nappalt éjjé varázsolja.
A parton még játszik néhány gyerek,
van ki kővel játszik, a vízen kacsázik,
van ki nagy követ dobál a vízbe,
élvezve, hogy a kő nagyot csobbanva,
hullámot vet a partra.
Amott arrébb, egy ember még pecázik,
néha mérges pillantást vetve,
a játszadozó gyerekekre.
Nyugalmát zavarják, a halakat elriasztják,
nem mintha lelkes lenne,
inkább az időt múlatja. maga előtt kergetve.
A sötét lassan ereszkedik,
a nap utolsó erejével, fáradtan,
a vízre még egy vörös csíkot vet,
de körötte a víz már megadta magát,
és sötétbe borulva alussza ki,
a nap fáradalmát
A távolban árral szemben,
uszály úszik, vagy inkább döcög,
nehéz rakománya alatt nyög.
A hegy tetején a vár már fekete,
alig látni, már alszik is tán,
hisz számára a lenyugvó nap
képe unalmas már.
Az idő vas foga őt is megrágta,
pompája már rég elhagyta,
valaha uralta a hegyet
és látott sok királyt és herceget.
Lent a parton áll a Salamon torony,
már sötétbe vonta az alkony,
már nem őrzi a vizet, mint egykoron,
de szépségét őrzi még, túl minden koron.
A gyerekek már elmentek,
a víz elsimult, csend lett,
a pecás is pakol, üres vödrével
lassan elbandukol.
A távolban fentebb,
már kigyultak a falu fények.,
az uszály is lámpát gyújtott,
a vízen egy szent János bogár úszott.
Pakoltam én is, elraktam a semmit,
sóhajtottam egyet, ez a nap így ért véget.
Holnap ha felébredek, új remények ébrednek,
csak a Duna nem változott,
úszik, ahogy ezer éve úszott.
