A Fülöp Tamás felhasználó összes verse >>>
Gyász
Sminkeli magát a gyász,
fakó arcát púderozza,
szemhéj parkettán könnycsepptánc
még ajkát is kirúzsozza.
Táncra perdül, szökken könnyedén,
vérzivatarként csapódik le az ablakon,
fagy jégcsappá köldökön, tapos el
emléksárban hagyva rajtam véres cipőnyomot.
Szabad egy táncra? Most még utoljára
mielőtt önző módon ringatja keblére
kit elsírok zihálva utolsó útjára,
csókolj meg gyász! Szád ízét hagyd emléknek!
Csontváz kezed, üvegszemed, morbid szépség kegyed!
Fekete fátyolban mit a kín szőtt neked, fakadj dalra!
Szemkelyhekből hörpints fel bánat-könnyeket
s koccints magaddal magadra, halhatatlanságodra.
Üvöltésem fesd meg aranysárgára
cserébe felöltöztetlek, adok rád sóhaj-blúzt
most még utoljára legyél szép drága, párnámra
s szívemre leheleted zúzmarás fagytakarót húz.
