A Dávid Máté felhasználó összes verse >>>
Vágy
Tekinteted metsző félhomály /
Kapaszkodik belé a hajnal /
Felsejlik ott a feltámadás /
Nagy s rettenetes obajjal.
Beléd marja szemfogát az est/
Ében égen vérzik szét a nap/
És rúzsként mázolódik tovább/
Létezésem titok horizontján/
Te talány, te mennyei, te nagy!
Hová viszel ha engem eltemet/
A belőlem felbukó csikorgó vakság/
Ha elbújok egy belső barlangmélyben /
és elönt az erőtlen, tétova vadság?
Miféle ismeretlen ház ez?/
Milyen suttogás szülte vágy? /
Mi szállt el akkor a távoli széllel/
És hova hajózott messze előre /
Kalandor testéből a vád?
Hová viszel majd engemet? /
Mond el, mert egy villanás és vagyok /
Ezernyi foszlány szerte széjjel /
Maga az elmúlás, ha hagyod.
De hallgatsz, akár a néma éjjel/
A szemérmes csillagok felett/
S csak kacsázol egy kicsiny kis kővel /
A végtelenség tükre megremeg.
