A Réna felhasználó összes verse >>>
Naplómból: Dec. 5 Halálra gondolok
A halálra gondolok,
mikor a bordáimba
nyilall a fájdalom,
- ezért nem merek levegőt venni.
A halálra gondolok, mikor
valami furcsa kellemetlen
gyengeségre utaló fájdalmat érzek.
Bele gondolva, hogy itt helyben összeeshetek.
Mi lenne akkor, ha összeesnék?
A halálra gondolok,
ha most kapnék egy üzenetet,
hogy balesetben a családomból mindenki meghalt.
Akkor az óráról, ki kérezkednék a mosdóba.
Nem jönne utánam senki, mert úgy teszek, mint ha
dolgom lenne. Mert én udvarias vagyok és nem
rohanok ki, hogy utánam jöjjenek.
Mint ha minden rendben lenne.
De ki jönne utánam?
Nem akarom, mert a gyászt mindig egyedül dolgoztam fel.
Állnék a mosdóban, és várnám, hogy tudatusódjón bennem.
Igazából ülnék a fedélen… aztán sírnék.
A halálra gondolok.
mikor eljátszom a gondolataimban:
Vajon kik lenének azok az emberek,
akiket a kórházba behívnék?
Ha már úgy is haldoklóm elbúcsúznék tőlük.
Ebben a helyzetben végre ki mondanám
azokat a mondatokat, amit még életünk során
meg kellene osztanunk a társainkkal.
Csak sosem jönnek/jöttek azok a pillanatok.
Békésen rájuk mosolyognék,
- mert megbékéltem a ténnyel
mint egy nagy bölcs csak kamaszlány testébe zárva
elmondanám nekik. Mit tanultam tőlük,
és mit kell tudniuk.
Mit akartam nekik elmondani.
És nézzenek utána
méhen belüli ikervesztésnek!
Másokat csak abban az állapotban
tudok velük beszélgetni.
Akkor ismerném meg igazán őket.
A halálra gondolok, mikor iker tesómra emlékszek
vagy is…. semmire.
De emlékeztetettem magamat rá,
mert a gyászt nem akarom elengedni.
Az ember nem lehet mindig boldog!
Kell szomorkodni, elvonulni. magunkra maradni.
A Halálra gondolok, mert meghalt.
Amivel az egész lényemet tudom magyarázni.
