A Ivanics Izabella felhasználó összes verse >>>
Szárnyalás
●Mint rabmadár ki ledobta láncait,
●Égre emeli sebzett szárnyait.
●Kitörve a börtönéből újra szárnyalni vágyik,
●Szabadon régen tette így hát tétovázik.
●Félve a kudarctól mégis nekivág,
●Bár útjába kerül ezer és ezer ág.
●Sebzet szárnyaival egyre csak verdes,
●Csapódik ide oda már szinte keserves.
●Mégis útnak indul újra és újra,
●Egyre messzebb vezet már az útja.
●Minden szárnycsapás ezernyi fájdalom neki,
●Csupán cél az egyetlen mi most is élteti.
●Szárnyait szétfeszitve fejét a magasba emeli,
●S az ég már az övé senki el nem veheti.
●Vissza kapva szabadságát az égi hatalmat,
●Sebei befornak s végre szabad maradhat.
●Szárnyalhat újra a szabad sas madár,
●Mi gúzsba kötné nincsen lánca már.
●Övé az élete szadadon él megint,
●Az ég úraként fentről ránk tekint.
