A Kovács Andrea felhasználó összes verse >>>
2026 / Álmatlan nyári éjjel
Kívül rózsaszirmot bontott a Nyár,
bennem roppant őre vár
az Időnek. A fák kinőnek,
de magam oly kicsiny maradok!
Rám omlanak a nagyok,
hegyek, városok alatt ragadok,
mint lepke a viharban, csapkodok,
még éppen meg nem értve,
e sok felhő mivégre
ontja könnyét a Földre.
- Gödörbe vet az unalom.
Gödröm falát bámulom.
S közben gyökeret ver a gyom
porból font ágyamon.
Aludni vágy’ a nyúlánk árnyék,
napfényre est’ hiába várnék.
Ó, maradj, te Nyár, még!
- kérlelem, de hiába,
nem felel az Ég nekem.
Szertelen, széthagyott göncök,
kettéhasadt láncok,
s két nap között,
mint az óra, éjfélre járok.
Százszor átrágott szavak,
némán elhangzanak.
Magamnak mondom csak.
Nem hallanak.
Visszhangoznak
a sárból tapasztott falak.
S mint inasát igazgatja az Égi Mester,
kő-vánkosom úgy rázom fel ezerszer,
míg a nyári éj fölém nő,
s múlni nem hagy az Idő.
