A Kovács Andrea felhasználó összes verse >>>
2025 / Életút
Szarkalábat csent
szemem köré a rend,
felhősödik a homlokom
két mosoly között,
s néhány nehéz lélegzetvétel
bordáim mögé költözött.
Koponyám nem törik
már a gondolatban,
csonka szárnyam elfér
fehér kabátomban,
rövidül a tenyér
életvonalamban.
Ha nyújtózom, talán elérek
néhány messzi csillagot,
nevetnek és én visszaintek -
fele fényük itt ragyog.
Hátamon nehéz kincsek,
attól roskadok.
A Teremtő ölén
ringatózó kisded
vagyok, könnyű álom
öltött bennem testet.
S most csak dadogok -
katonáim mind elestek.
Már csak néha iszom
előre a medve-bőrre,
a színt nem redukálom
fekete-fehérre,
s ha eltűnt, megtalálom
életkedvem végre.
Szarkalábaimmal
nem hadakozom
s ha kéred, lelkem
kölcsönbe is adom
vigyázz rá, ha terhem
közben letagadom.
Veszek majd könnyen
levegőt is még
szárnyam újra kinő
életem delén
s ha veszekszik az idő
velem, feleselek én.
Naptól jégvirág:
úgy olvad a súly,
háton hordtam bár,
lelkemre borult.
Hideg télre nyár,
s a ránc is kisimult.
